13.rész

Elrabolva

Másnap reggel kissé hűvösebb lett az idő, ezért meleg cuccokat kellett keresnem…. illetve kerestem volna, ha VALAKI nem gurul le a matracáról egészen a szekrény ajtajáig, hogy végképp ne lehessen kinyitni. Leguggoltam hozzá és óvatosan kezdtem el a vállánál rángatni a nyitott szájjal alvó Jessicát, akinek a feje alatt minden csupa nyál volt. Blahh, ezt sem én takarítom fel az biztos!

-Álomszuszék ébresztő! Nekem még a mai napon el kéne indulnom – miután a lágy viszonylag halk hangnemtől sem ébredt fel, egy kicsit erősebben kezdtem és ezt egészen addig csináltam még egy ér ki nem dudorodott a homlokomon és eszeveszett ordításba kezdtem – Kelj már fel te idióta! NEKEM RANDIM VAN! – még mindig semmi… - Istenem! Jó rendben, de ha elkezdesz hisztizni mikor, hazaérek a te hibád lesz! – Rohantam át az ő szekrényéhez. Majd megmondom neki, hogy éppenséggel azért nem tudtam a saját gönceimet felhúzni, mert kedve támadt téli álmot alvó medvét játszani.

Bár a stílusunk abszolút mértékben különböző, egész jó dolgokat is találtam. Egy rózsaszín ujjatlan felső, fekete mellig érő dzseki, és magas sarkú cipő. Hmm… Egy kivalló randi felszerelés; pipa!

-A francba, késésben vagyok – néztem a faliórára, ami az íróasztalom felett lógott majd szemem véletlen az asztalon heverő alkoholos filcekre ugrott – Sorry Jess, ezt muszáj lesz.

-Sajnálom, hogy késtem! – ugrottam fel Kentin motorjára és felvettem a sisakot, amit a kezembe nyomott.

-Semmi. Hová menjünk? – Tudtam, hogy mindenre gondoltam csak erre nem. Persze. Ügyes vagy Yumi, gratulálok! Csak úgy spontán benyögtem, hogy a vidámparkba és már indultunk is. Fene sem tudja miért pont oda, biztos kedvem támadt öklendezni a hullámvasúton. Jaj…

-Ennyire nem bírod a magaslati levegőt? – édesen mosolyogva tartotta a plüssmacit Kentin, amit a célba dobásnál szerzett nekem – Szólhattál volna.

-Nem…m-mindjárt jól… leszek… - jöttem ki a lánymosdó egyik fülkéjéből. Ez gáz. Nem érdemes egy randevún a kiszemelt pasi előtt hányni. Jó, nem előtte, de biztos hallotta a majdnem 20 percig tartó színes ásításomat – Visszakaphatom a macit? – néztem rá kiskutyaszemekkel a szempilláimat villogtatva hozzá.

-Ugye nem fogod leejteni, mint a fagylaltot, amit vettem? – nyújtotta felém a hatalmas, rózsaszín bolyhos medvét. A medvével kapcsolatban deja vum van.

-Hahaha, rohadt vicces – nyújtottam ki rá a nyelvemet – Különben is, csak kétszer fordult elő.

-Háromszor.

-Haladhatnánk a következő állomás felé?! – akadtam ki immáron teljesen, amit Ken nagyon mulatságosnak talált, mert vagy 10 percen keresztül folyt a könnye a nevetéstől – Rohammentőt esetleg ne hívjak? Nehogy még a végén itt patkolj el túlzott csapadékhiányban.

-Felesleges. De most, hogy így említed, nem ülünk be valahova kajálni? – dobott felém egy 1000 wattos mosolyt. Ó, Istenem, mivel érdemeltem ki a halált? Hogy lehet ennyire aranyos?

Úgy fél órán keresztül csak a büfében ültünk és beszélgettünk. Egyszer sikeresen leöntöttem a pincért a Colámmal, aminek a nő roppant nem örült, én meg sűrű bocsánatkérések közepette próbáltam kimagyarázni a dolgokat és ezt az egészet Ken rögzítette a telefonján.

-Legalább lesz min felvidulnom egy szomorú nap után – játszotta le immáron ötödszörre a videót, amin még mindig jókat mosolygott.

-Most komolyan ennyire béna vagyok? – néztem rá reménykedő szemekkel, hátha lesz oly kedves és azt mondja, hogy nem.

-Igen.

-Na elmész te északnak!

 -Hm? Ezt, hogy érted? – döbbent le egy pillanatra. Olyan aranyos az értetlen feje.

-Hát azt szokták mondani, hogy melegebb éghajlatra, ami ugye kelet és keletre van Ázsia és mivel én szeretem, Ázsiát nem kívánom azt másnak, hogy nélkülem menjen oda. Ezért küldöm el őt hidegebb éghajl- TE FELVETTED AZ EGÉSZET HANGRÖGZÍTŐVEL?? – már a monológom végén jártam, mikor észrevettem h a telefonján egy apró piros pötty villog – Ó, de ki foglak nyírni.

-Jó nyugi, csak szimpla poén az egész – süllyesztette le a zsebébe a készüléket és könyökölve pihentette a jobb kezén a fejét – Aranyos vagy, mikor kiakadsz.

Ha eddig még nem pirultam el eleget, akkor most mindenképp megtörtént. A fejem olyan színre váltott, hogy egy bika simán üldözőbe vett volna. Hogy ne legyek annyira feltűnő, gyorsan bekaptam a szívószál végét és szürcsölgetni kezdtem az italomat.

-Ez kifogyott – jelentettem ki pár perc néma csend után és megráztam az üres dobozt.

-Várj majd én hozok, nehogy megint szegény pincérnő bánja a szomjúságodat – a gúnyos megjegyzése után elindult a pult felé, ahol vagy 1 km-eres sor állt. Remek. Nem, hogy Colám sincs még a barátom is itt hagy. Most beszélgessek magamba vagy mi? Upsz sorry. Mackóúrról elfeledkeztem… Beszéljek hozzá?

Körülnéztem a büfében és egész zsúfoltnak láttam. Hol kisgyerekek ültek a családjával, hol valakik úgy randiztak kettesben, mint mi és… na álljunk csak meg egy kolibri szárnycsapásra. Mióta szoktak egy vidámparkban fekete ruhás és maszkos férfik csak úgy iszogatni: Itt minden tele van rendőrrel! Meg amúgy is. Csak nekem tűnt fel, mintha épp arra készülnének, hogy kirabolják a pénztárost? Na jó, ez gyanús.

*Jessica’s POV*

-Jó reggelt minden aranybogarangyúnak! Hogy telt az éjszakátok? – nyújtózkodva mentem le a lépcsőn, azonban elakadtam a takaróban, amit magam után vonszoltam és az utolsó lépcsőfokról egyenesen előre estem – Hát ez nem volt túl poén – emelkedtem fel. Heh? Ezek meg hol vannak? Most komolyan mászhatok vissza a lépcsőn és kelthetek fel mindenkit? KOMOLYAN? Majd most meglátjuk, kivel szórakozzanak.

Megfogtam egy lábost, egy serpenyőt és egy merőkanalat a konyhából és ezekkel együtt baccogtam a szobájuk elé. Felkészülni, egy, kettő és…

-HÁROM!! – törtem be először Castiel szobájába és izomból a fejéhez vágtam a serpenyőt. Mivel az oldalán feküdt a becsapódástól azonnal a földön landolt és hangos káromkodások közepette dobta vissza felém, de már becsuktam az ajtót. Következett Lysander. Neki a merőkanalat szántam, mert hát még is csak őt szeretem hármójuk közül a legjobban. Halkan nyitottam be, lassan lopóztam a fejéhez… és izomból rácsaptam egyet majd kispuriztam. És utoljára… Nathaniel. Fhu ez lesz a legkeményebb – Nahát akkor – vettem egy mély levegőt, hogy rákészüljek a dolgokra – INDULÁÁÁS! – üvöltöttem torkom szakadtából és mindennel megdobáltam, amik a kezeim közé kerültek. Lányos sikítások hagyták el a torkát és azt hiszem ezek csak akkor maradtak abba mikor egy telefon koppant a homloka közepén. Elterült a padlón és szó nélkül tűrte a kirohanásomat – Mi a franc? – mentem közelebb hozzá, miközben ő hanyatt feküdt és csukva volt a szeme. Óvatosan elkezdtem bökdösni mindenhol, de akkor sem mozdult meg – Oké, ez kinyiffant. LYSANDER, CASTIEL SZEDJÉTEK A SEGGETEK ÚJ DOBOS KELL! ÉS HOZZATOK EGY SZEMETESZSÁKOT! – üvöltöttem Nath mellől a másik két fiúhoz.

-Heh? Mit fecsegsz? – dugta be a vörös fejét Cast – Csípj meg és mondd, hogy ez nem egy álom! – csillantak fel a szemei, ahogyan meglátott minket.

-Ugye nincs komolyabb baja? – jött meg Lys is, fejét dörgölve.

-Ki tudja, egyszer majdcsak felkel. Várjatok negyed órát, és ha nem, a hullát a szemetes mögé dobjátok vagy a kert végébe ássátok. Ha kellenék, kaját csinálok – intettem nekik majd levonultam.

-Szerinted szóljunk neki, hogy össze van firkálva az arca? – nézett Lysander a vörösre.

-Aha, nem hiszem, hogy sokáig bírom röhögés nélkül, ha ránézek. De most mit csinálunk ezzel a barommal? – mutatott Nathanielre.

-Hozz vizet és locsold le az ar- Várjál. Azt mondta kaját csinál? Nem is tud főzni! Jesszus, még felgyújtja a lakást! – szélsebesen rohant ki a szobából egyenesen le a konyhába.

-Héh! Én ugyan nem maradok itt egyedül egy hullával! – rohant Castiel is ki utánunk.

 *

-Lysander nyújtózkodj már egy kicsit! Vagy használj egy rohadt széket! Ha a polc teteje poros marad, nem leszek ilyen kegyes legközelebb reggel veled! Nathaniel gyorsíts már egy kicsit a tempódon, azelőtt szeretnénk kész lenni, hogy Yumi hazaérne. Ennyi idő alatt a parketta felmossa magát! Castiel te meg csináljál most már valamit, de mocskos sürgősen, mert esküszöm, kirágom a májad a helyéről!

-Még mindig nem értem, hogy miért ment el azzal kekszzabáló majommal – a vörös ült a kanapén, karba tett kézzel és bámulta a TV-t, míg körülöttem mindenki agyondolgozta magát.

-Figyelj cicuskám, ha be is bedobod ezt a durcimanó cicapofit, akkor SEM fogsz meghatni. Húzzál fel egy pulcsit és takarodjál ki gereblyézni, mert esküszöm, ha nem teszed meg, a fejedbe állítom most már! Yumi elment slussz és passz. Lysander ne vihogjál, ott fent, mert leverlek, mint a Terence Hill meg Bud Spencer filmekben szokás!

-Megnyertem egy fogadást, csak örülök! – vágott sértett fejet. Ó, remek. Már két durcicicamica van a házban.

-Oké, örüljél a fejednek. De ezt a pénzt még visszaszerzem! Legközelebb nem húzza ki belőlem ilyen könnyen Vöröske, hogy merre van Yumi!

-Akkor legközelebb is szívesen fogadok veled erről. Mert úgy is én nyerek.

-Oké, oké. De most mindenki vissza dolgozni! A háznak ragyognia kell, mire Yumi hazaér.

-Hagyjál a hülyeségeiddel. Tudod ki fog megmozdulni és takarítani! – csapta el oldalra a fejét. Majd meglátjuk. Elindultam a WCbe, megfogtam a kefét, eldugtam a hátam mögé és szépen visszasétáltam Castiel elé – Mi van már?!

Hirtelen lerántottam az egyik karommal a földre, a hasára fektettem és az egyik kezét hátraszorítottam majd az előbbi tárgyat fölé tartottam.

-Most azonnal kimész és összetakarítod az udvart vagy megtapasztalod milyen érzés WCnek lenni! – elég gyorsan beleegyezett, és mint egy jól nevelt pudli, indult kifelé az ajtón. Én egy vigyorral a képemen vittem vissza a helyére a kefét, majd felhúztam a napszemüvegemet, amit az előbb raktam le az asztalra és helyet foglaltam a fotelban, egy limonádé társaságában – Na, akkor most meló van csibefalatkáim!

 *

-What’s the time? – emeltem fel a fejemet a kanapéról. Meddig marad még Yumi? Már nem is tudom mióta itthon kéne lenni. Mindjárt sötét lesz! Na neee! Ugye nem…? Kérlek, mondd, hogy Kentin nem vitte fel a lakásába és csinálta vele…azt! Mondd, hogy nem…

-Mindjárt 8 – válaszolta Lys, aki a könyvet bújta a kanapé mögötti kis asztalnál.

-Nem tudod hová mentek? – fordította a fejét felém Nathaniel, miközben kockult a gép előtt.

-Nyet. Nem tudok róla semmit. De komolyan! Keressük meg, mert félek, hogy Ken felvitte a házába és azt csinálta vele! – a szobára egy perc néma csend ült majd Castiel szólalt meg, aki egész eddig a földön nyomkodta a videó játékát.

-Felhívni próbáltátok már? – újabb egy perc csönd és én, mint akit épp most vágtak fejbe, pattantam fel a díványról és futottam az asztalon lévő telefonért.

-Ohh, kérlek, mondd, hogy nem vitt fel a lakásába és nem nézette végig veled az Alkonyatot! – miközben én idegbeteg állapotban kerestem ki Yumi számát, mögöttem mindenki értetlen arcot vágott.

-Ti is ARRA gondoltatok, amire én? – nézett Nathaniel a másik két srácra.

-Az attól függ, mit értesz AZ alatt? – emelte fel a fejét a könyvből Lysander, válaszra várva.

-Hát tudod, AZT!

-Aishh, nem veszi fel! Most mindenki rám figyel! Nathaniel északnak, Lysander délnek, Castiel keletnek, én pedig nyugatnak indulok. Mindenkinek 1 órája van megtalálni Yumit. Pontban 9:10-kor itt, a ház előtt találkozunk. Kérdés?

-Ó, ez valami kincskereső játék? – sugárzott az öröm Nathaniel arcából.

-Ja, felfoghatod annak is.

-És mit nyerünk vele? – húzta össze a szemöldökét a Vörös.

-Aki megtalálja Yumit, kap sok sok puszit és ölit tőlem.

-Ehh, béna! Nem akarok játszani! – fújta fel az arcát Cast és visszafordult a videó játékához.

-Oké. Aki nyer, azé lesz Yumi nagyszobája és nem kell abban a piciben nyomorognia.

Mint az őrültek, kaptak fel egy egy kabátot és rohamozták meg az ajtót. Éppen Lysander nyitotta ki, mikor hirtelen mindhárman megálltak – Történt valami? Engedjetek oda! Ohh, üdvözlöm Biztos úr! Segíthetek?

-Itt lakik a videó felvételen látható lány? – mutatott elénk egy telefont, aminek képernyőjén épp Yumi bénázik a pincérnővel és egy Colával. Heh, sügér.

-Igen. Épp érte indultunk. Miért?

-Elrabolták.

-HOGY MI??!!!

*Yumi’s POV*

Akkor foglaljuk össze, hogy kerültem ide. Az egyik fekete maszkos csávó észrevette, hogy bámulom őket, odajöttek majd megfogtak és elvittek. Mire Kentin észbe kapott, hogy a sikítozások tőlem jönnek, mi már rég messze jártunk és esélye sem volt utolérni minket. Elhoztak egy autóval valami raktárhelyiségbe majd egy kötéllel odarögzítettek.

-M-Miért teszik ezt? Mit ártottam maguknak? – óvatosan pillantottam fel az előttem állóra. Nem akarom, hogy bántsanak. Nem csináltam semmit!

-Csak csönd. Ne aggódj, nem tervezünk bántani. Csupán másvalakinek kellesz és kész.

Miért velem történik ez? Bár azt mondták ne aggódjak, nem esik bajom, őszintén….ebben a helyzetben ki nem aggódik?!